Search
  • Júlia

A Yin jóga és az eszközök

Az eszközhasználat fontossága a yin jógában.


A Yin jóga az utóbbi években egyre nagyobb népszerűségnek örvend. Kezdő és haladó gyakorló egyaránt megtalálja benne a kikapcsolódást, feltöltődést, a testre gyakorolt jótékony hatását.

Sok kérdés érkezik a módszer lényegéről, az eszközökről, illetve ezek használatáról.

Ebben a rövid kis írásban a metódus működésének lényegét és az eszközhasználatot érintem.


Fogadjátok szeretettel!



Yin jóga gyakorlása közben a mozdulatlanság és a relaxáltság a cél. Ezt néhány pózban nehezebb elérni. Lehet, hogy eleve merevebb a test, illetve kisebb tartományban képes mozogni az ízület, mint amilyen izomcsoportot megmozgat az adott ászana.

A yin jóga sok, eleve hajlékony gyakorlót vonz  (táncosok, tornászok), illetve olyan gyakorlókat,  akik az izmaikat szeretnék ellazítani (élsportolók, ashtangások) a hétköznapi meditatív gyakorlásra vágyó jógik és joginik mellett.



Aki eleve hajlékony azért nem gondolja, hogy szüksége lehet a segédeszközökre, mert számára feleslegesnek tűnhetnek - és valóban kevesebb eszközre lehet szükségük, sokszor ha rájuk tekintünk, akkor elámulunk, hogy ennek az ászanának hogy kellene kinéznie, de ha mélyen belemész a nyújtásba az valójában egy nagyon "yang" megközelítése a finom meditatív yin gyakorlásnak. Engedd, hogy a légzés gyengéden belevezessen a pózba és a gravitáció lehúzzon, ha túl gyorsan akarunk  túl mélyre menni, azzal akadályozzuk a chi áramlását, ellenállást is kiválthat és energia zavart is.



A segédeszköz megtartja a csontot és ezzel el tud lazulni a kötőszövet, így az ászanában akár percekig képes a test és az elme relaxált módon megpihenni.

Segédeszköz nélkül pedig tovább nyújtják, túlnyújtják azokat az izmokat amik amúgy is hajlékonyabbak, az ínszalagok is sérülhetnek így. Ha erőből tartjuk az ászanát , ha fizikailag képesek vagyunk is rá, épp a relaxáció nem valósul meg, mert a testben feszültség van.



Segítenek a segédeszközök:


1. a passzív nyújtásban az izom alátámasztása nélkül (ha a csont támasztva van, az izom lazul nem feszül)

2. biztonságos kiigazítást ad

3. megtarthatóvá válik hosszú percekre az ászana

4. nyújt és kinyit, egy átlagos vagy kötöttebb izomzatú gyakorló biztonságosan fejlesztheti hajlékonyságát

5. egy meditatív élménnyé válik a gyakorlás



Mindig tartsd észben, hogy ez a Te gyakorlásod. Ne hasonlítsd a tested, az ászanád a másikéhoz. Tiszteld, fogadd el és köszönd meg neki, hogy ilyen nagyszerűen dolgozik érted. Csak élvezd a gyakorlást, elvárások nélkül. A kitartó jóga, a töretlen odaadás mindig meghozza a gyümölcsét, szelíden, segítséggel (eszközökkel, türelemmel) messzire vezet az út. 😊


Későbbi bejegyzésekben bemutatom, hogyan használhatjuk a segédeszközöket yin jóga órán.


Várlak szeretettel péntekenként, tapasztald meg ezt a különleges gyakorlási módot!

Namasté!


Szilvi

Recent Posts

See All