Search
  • Júlia

Jóga szubjektív 2.

Updated: Dec 13, 2018

Interjú a novemberi jóga kihívás nyerteseivel - Molnár Laci



Az ősszel indított jóga kihívásnak célja kettős volt.

Egyrészt úgy éreztük, már kialakulóban van egy nagyon kitartó, lelkes kis vendégkörünk, szeretnénk mi is megismerni őket, másrészt azt hiszem, náluk inspirálóbb, hitelesebb példa nincs. Fogadjátok sok szeretettel a miniinterjú segítségével bemutatkozó három legszorgalmasabb jógásunkat, Prókai Zsuzsit, Molnár Lacit és Tánczos Marcsit.

A második részben Lacit kérdezzük jógás múltjáról és tapasztalatairól:


Hogyan és mikor találkoztál a jógával?

2016 nyarán készítettem egy személyes horoszkópot és ott tanácsolták hogy kezdjek el jógázni, mert levegőre és térre van szükségem. Kicsi vívódás után úgy döntöttem, hogy kipróbálom ezt a mozgáskultúrát is. A 22 éven keresztül való aikidozás elvesztette a kezdeti varázsát. Először Gergó Veronikánál találkoztam a hatha jógával. A mai napig jól emlékszem a szavaira amiket mondott: "Menjek el minél több joga studióba, próbáljak ki minél több irányzatot és amelyik a  legközelebb áll hozzám, azt kezdjem el gyakorolni" Megfogadtam a tanácsát és így találtam rá Nagy Viktória joga oktatóra és az ashtangára. Viki hozzáállása révén tudtam, hogy ő lesz az oktatóm és ez az irányzat amit évtizedeken keresztül gyakorolni szeretnék. Mi az ami megfogott benne?

A jóga révén lehetőségem van még jobban megismerni önmagam.

A fizikai, mentális, és érzelmi központom által kiváltott hatásokat egy asana gyakorlása közben. Minden egyes pillanatban kontrollálni a testet és meghozni egy döntést, hogy milyen irányba változtassak, hogy a testemnek jó legyen. Megismerni a határaimat és a gyakorlások révén ezeket a korlátokat kiszélesíteni. Elérni, hogy meridiánokban a blokkokat feloldjam és az energia szabadon áramolhasson benne. Szerencsésnek érzem magam, hogy egy nagyon színvonalas helyen tanulhatok és olyan oktatóktól, akik a joga őshazájában megfordultak és ott megszerzett tudásukat átadják. Minden oktató máshogy közelíti meg a dolgokat, mindenkitől más kis apró részletet tudok hozzárakni a meglévő tudásomhoz és így lassan de biztosan tudok fejlődni és bennem is kialakul egy kép a célról, amit el szeretnék idővel érni.


Sportolsz valamit?

Joga mellett ha időm engedi kardio edzéseket végzek. Próbálom a tanult légzéstechnikát átvinni és figyelni, hogy a pulzusomat ez hogyan befolyásolja. A légzés hatalmas energiákat tud felszabadítani. Mit gondolsz, változtatott-e valami rajtad, esetleg az életeden? Ha igen, mit?

Bátran ki merem jelenteni, hogy az utóbbi idők legjobb döntése volt, hogy elkezdtem jógázni. Ha a külsőt nézzük, akkor egy nagyon jó testet tud formálni a rendszeres gyakorlás. Főleg az ashtanga révén, a huzamosabb ideig való kitartások. Az izomzatot rugalmassá és lazává formálja. Régebben 2 hetente jártam masszázsra, mert az ülő munka révén az izomzatom olyan mértékben bekötött.

Mióta jogazom abszolút nem hiányzik. Más szemszögből a türelemre még jobban megtanított. Hiába van meg fejben egy tökéletes asana kivitelezése, egyes mozdulatoknak hogyan kell kinéznie, mire kell figyelni..... ha a testem, fizikai felépítésem egyenlőre nem engedi annak a kivitelezését. De tudom hogy ha mindig csak egy két dologra még jobban odafigyelek közben, idővel elérem. A kitartást még jobban erősíti bennem. Azt mondják a jóga 90%-ban légzésről szól és 10%-ban az asanaról. Megpróbálom a légzést is átültetni a mindennapokba, és úgy vettem észre, az embertársaimhoz is másképpen viszonyulok. Sokkal türelmesebb és megértőbb tudok velük lenni. Kinek ajánlanád a jógát? Mi az szerinted, amiben segítheti az életünket?

Minden korosztálynak ajánlom.

A mai világban annyira divatosak a saját súlyos edzések és hatalmas kereskedelmi ágazat épül rá. Viszont a joga mellett van egy hatalmas pozitív dolog.

Megismerjük önmagunkat még jobban, és korlátainkat, amin dolgozni lehet. Foglalkozol-e a jóga szellemi, filozófiai hátterével? Ha igen, milyen módon? (Olvasás, filmek, meditációs praxis, pranajama…)

Rendszeresen olvasok jógával kapcsolatos cikkeket és videókat is nézek. Itt említeném meg Werner Dylant, Kino Macgragort is. Ámulattal nézem őket, hogy milyen különleges pózokat tudnak kitartani. Jó például szolgálnak hogy hosszú és kitartó gyakorlás révén sok mindent el lehet érni, és nem szabad feladni. A meditáció érdekes dolog. Én a gondolat nélküli meditáció híve vagyok.

Figyelni, hogy agyunk melyik részén keletkeznek a gondolatok, közben minimális ráhatással kontrollálni és a légzésre figyelni.

Nem a legkönnyebb, de nagyon el tud lazítani és feltölteni.



Győr, 2018. 12. 12.

Recent Posts

See All