Search
  • Júlia

Négy évesek lettünk :)




Kedves Vendégeink!


A nyáron négy évesek lettünk.


Közös elhatározással úgy döntöttünk, hogy ezúttal szeptemberben tartjuk szülinapi nyílt napunkat, hogy senki ne maradjon le róla, a szabadságok miatt még mi sem…:-)


Az első szülinapunk nagyon emlékezetes maradt, azt hiszem, sok kedves Gyakorlót köszönhetünk ennek a szép napnak.

A második és harmadik szülinapunkat a covid miatt nem tudtuk jógás ünnepként megtartani.


Nagyon nagy öröm, hogy ismét meghívhatunk Mindenkit, aki kíváncsi a jógára, ránk, töltsön nálunk, velünk néhány órát, ismerkedjen az óratípusokkal, oktatókkal.

Azt gondolom, a mi Shalánk erőssége, hogy mindannyian folyamatosan tanulunk, tanítványok vagyunk mindamellett, hogy oktatunk.


Úgy érzem, hogy egy egymást maximálisan tisztelő, elfogadó, szerető és összetartó Oktatói Csapat állt össze. Az, hogy egymás óráin tudunk gyakorolni, hatalmas ajándék. Ez is hozzájárul, hogy egy igazi Jógás Közösség jöjjön létre.


Veletek, a Vendégekkel együtt teljes az az érzés, hogy nincs Tanító, nincs Tanítvány- az Utat járjuk ennek minden szép és nehezebb aspektusával.

Nagyon hálásak vagyunk érte, Értetek.

Köszönjük, hogy jöttök, hogy Veletek és Általatok tanulhatunk.


Várunk Mindenkit sok szeretettel szeptember 10 - és 11-én!



Juli és a Shala Oktatói



Recent Posts

See All