NAGY VIKTÓRIA

“Gyakorolj, a többi jön magától.”

Sri K.Pattabhi Jois
 

Nagy Viktória vagyok, nyolc éve oktatok jógát.  Táncos múltamból fakadóan 2010-ben kezdtem Pilates-t, majd  Power Yoga-t tanítani Svájcban - ekkor még ott éltem.

Első jógaoktatói diplomámat az American Fitness Professionals and Association-nél szereztem. Az évek során egyre áttevődött az érdeklődésem a Pilates világáról a Jógáéra, így a továbbiakban egyre több továbbképzésen és workshopon vettem részt, igyekeztem egyre szélesebb körben mélyíteni a jógáról szerzett ismereteimet.

Egyik legmarkánsabb élményem Bryan Kest (a Power Yoga alapítója) kurzusán való részvételem volt. Az elmélyülés fázisát pedig Marcus Latscha jógafilozófiai  műhelye indította (Power Yoga Switzerland alapítója és vezetője).

Tudásszomjam Indiáig hajtott, ahol újból rengeteget tanulhattam!

Bizonyára hallottatok róla, hogy a  "jógatorta" egy karcsú szeletkéje csupán az a mozgásos gyakorlás, ami a nyugati kultúrában könnyebben terjedt el. A Power Yoga is amerikai. Elsődlegesen tesmozgás-fókuszú a koncepciója, így utána nagy nyitogatásokat  hozott nekem, hogy belevethettem magam a hagyományos jógastílusokba a jóga szülőföldjén, Indiában, Keralában.

Varkalában váltam Astanga-oktatóvá 2014-ben (Yoga Kerala 200H Ashtanga Yoga TTC).

Magyarországon 2015 óta vezetek gyakorlásokat.

Jógaszőnyegünk az életünk makettje. Az ászanák végzése közben az ítélkezésmentes (befelé) figyelésre, testünk-lelkünk-gondolataink megismerésére és tisztelésére, és a légzés erejének felfedezésére buzdítom tanítványaimat - ahogy korábban engem mesterem, Master Yogi Chetan Mahesh és további tanítóim, Bryan Kest, Marcus Latscha, Anouk Kammermann, Ellie Ruales, Sophia Arits, Sergio Iglesias, Képes Andrea és Medvegy Gergely is erre ösztönöztek/ösztönöznek.

NAgyViki21.png
VIKI